Az újévi szünetben Észak-Korea katonai tesztjei során rövid hatótávolságú (350-400 kilométeres) ballisztikus rakétákat lőttek ki, az ország hírügynöksége pedig arról számolt be, hogy egy új, 600 mm-es, nukleáris fegyverek hordozására alkalmas rakétavető rendszert tesztel.
Szombaton a gyakran ingadozónak tűnő észak-koreai vezető, Kim Dzsongun kifejezte elkötelezettségét, hogy „nukleáris fegyverrel válaszoljon, és teljes konfrontációval teljes konfrontációért”. Azt mondta, hogy erősebb fegyvereket rendelt el, hogy „abszolút legyőzzék az amerikai imperialista agresszív erőket és bábhadseregüket”.
De valójában mennyire kiszámíthatatlan Kim? Legutóbbi intézkedései és megjegyzései azzal összefüggésben érkeztek, hogy Dél-Korea példátlanul széles körű közös gyakorlatokat végzett az Egyesült Államok hadseregével, annak területén és környékén. Tegnap pedig Yoon Yoon Suk-yeol dél-koreai elnök sajtótitkára azt mondta: „Az észak-koreai nukleáris fegyverekre való válaszadás érdekében a két ország [South Korea and the United States] megvitatják az Egyesült Államok tulajdonában lévő nukleáris eszközök működésével kapcsolatos információk megosztásának módjait, és ennek megfelelő közös tervezése és végrehajtása.”
(Az Egyesült Államok magas rangú védelmi tisztviselői megpróbálták visszalépni vagy lekicsinyelni ezt a bejelentést.)
Pres. A Yoon új és potenciálisan destabilizáló tényező a Koreai-félsziget régóta kusza geopolitikájában. Politikai és társadalmi konzervatív, aki tavaly májusban, a pres ötéves mandátumának végén került hatalomra. Moon Jae-in. Moon sokkal inkább reformer volt belföldön és a Koreán belüli ügyekben. Amikor hivatalban volt, úttörő lépéseket tett az észak felé való eljutás és a békés újraegyesítés érdekében, amelyet a dél-koreai közvélemény széles körben támogatott. 2018-ban két találkozót tartott Kim Dzsongunnal, az egyiket az északi fővárosban, Phenjanban. (A Kim felé tett fellépésének nagy része párhuzamos volt Donald Trump elnök hasonló erőfeszítéseivel, bár kevés vagy semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy lépéseiket összehangolták.)
Ezzel szemben a Pres. Yoon sokkal hamiskásabban észak-ellenes (valamint társadalmilag konzervatívabb.) Elnökként az egyik első lépése az volt, hogy hivatalát a Nemzetvédelmi Minisztériumhoz helyezte át, egyik külföldi útja pedig a NATO júniusi madridi csúcstalálkozója volt.
A legfrissebb szöuli hírekre azzal kezdtem válaszolni, hogy tétlenül azon töprengtem, vajon Yoon és Washington kapcsolata hasonlónak mondható-e Izraeléhez. De elég hamar arra gondoltam, hogy egy eredményesebb összehasonlítás lenne Kim kapcsolata Kínával* és Izrael kapcsolata az Egyesült Államokkal.
Tudom, hogy a két eset között sok nyilvánvaló különbség van. De az atomfegyver-geopolitika szintjén szembetűnőek a párhuzamok.
Mindkét esetben a kapcsolat kisebbik fele – amely hosszú évtizedek során rengeteg segítséget kapott a nagyobbiktól – kezdetben azzal a céllal fejlesztette ki független nukleáris arzenálját, hogy „elrettentse” vagy kivédje helyi ellenfeleit… Ám ekkor a kisebb állam felfedezte, hogy a nukleáris indítóképesség irányítása nemcsak jelentős cselekvési szabadságot ad neki nagyobb állami támogatója preferenciáinak megdöntésére. jelentős hatalmat kényszeríthet arra, hogy csatlakozzon a kisebb állam lépéseihez. Ez tulajdonképpen a nagyobb állam zsarolásának joga, hogy megfeleljenek. (További információ az izraeli esetről itt.)
Vagy talán az általam leírt időrend nem pontos. Talán nem történt meg, hogy a kisebb állam felfedezte a 100%-os tulajdonában lévő nukleáris arzenál kiváltó-zsarolási aspektusát. az atomfegyverek kifejlesztését követően de végig a terv része volt? Ki tudja?
De ez egy kisebb probléma. A nagy probléma az, hogy ez a két kis állam, Észak-Korea és Izrael, képes szembeszállni a világ összes többi országának kívánságaival, beleértve a szuperhatalmi támogatóikat is. mert képesek nukleáris zsarolást alkalmazni.
Ez azonnal két kapcsolódó kérdést vet fel:
- Ha ezeknek az államoknak a nagyhatalmú támogatói nem rendelkeznének nagyon nagy, sőt, meglehetősen mindenre kiterjedő nukleáris arzenállal (és fenyegetnék őket), akkor a kis államok arzenáljának „kiváltó” potenciálja sokkal kevésbé lenne ijesztő. fenyegető. A kisállamok fegyvertárának zsaroló hatása szinte teljes mértékben a tágabb nukleáris terror rezsim globális szintű létezésének függvénye.
- Ha ezeknek a kisebb államoknak a nukleáris fegyverek birtoklásának egyik kulcsfontosságú hatása az volt, hogy lehetővé tette számukra, hogy továbbra is dacolhassanak a világ véleményével és a nemzetközi joggal a legkülönfélébb módokon, akkor mit mondhatnánk a sok fegyver birtoklásának hatásairól. nagyobb és halálosabb nukleáris arzenál a világ sokkal nagyobb hatalmaitól?
Mindez kiemeli annak sürgősségét megkétszerezzük erőfeszítéseinket a világ összes nukleáris arzenáljának leszerelésére. Ezeknek az arzenáloknak a létezése az egész emberiséget egy bizonytalan hajszálpontra helyezi fajunk valószínűleg teljes kihalásához. De Nyugat-Ázsiában, a Koreai-félszigeten és másutt is lefagyott, nagyon káros konfliktusokat, amelyek a mai napig tönkreteszik milliók életét – bár ezeket a konfliktusokat energikus és jogtiszteletekkel kellett volna és meg is lehetett volna oldani. sok évtizeddel ezelőtti tárgyalások.
- Lábjegyzet: Meg kell jegyeznem, hogy sok éven át nem Kína volt Észak-Korea egyetlen jelentős nagyállami támogatója. Régen a Szovjetunió is az volt. Oroszországnak kicsi közvetlen határa van Észak-Koreával, és egyébként is jelentős tényező a kelet-ázsiai atomfegyverek bonyolult egyensúlyában.
