Minden hely, ahová utazik, egy történetet mesél el az ételen keresztül. Az illatától, amely felé terelte, a felszolgálásig az első reakciója örökre bevésődik az emlékezetébe. Lehet, hogy ugyanazokat a dolgokat megkóstolhatod a városodban vagy máshol, de ezek soha nem egyeznek meg az emlékekkel a valódi élményekkel. Élelmiszer vagyok, és a szüleimnek köszönhetően gyerekkorom óta elég sokat utaztam hazánkban. Számtalan étel- és utazási emlék van az elménkben, de alig van olyan fizikai ételkép, amelyhez visszatérhetnénk. Ki tudta akkor, hogy a blogírás ekkora dolog lesz? A fényképezőgép tekercsei túl értékesek voltak ahhoz, hogy rájuk költsék!
Szerencsére okostelefonnal az utókor számára részletesen megörökíthetőek azok a helyek, ahová utazunk, és az elfogyasztott ételek. Mint egy időgép, bepillantást engednek minden olyan pillanatba, amely elég fontosnak tűnt ahhoz, hogy kattintsunk vagy dokumentáljunk. A férjem is ínycsiklandó ember, és szívesen kóstolja meg a helyi ételeket, bárhová is megyünk. Nem csoda hát, hogy a telefonos galériámban van egy mappa tele étellel és utazási képekkel, amelyeket szeretettel gyűjtöttek az elmúlt években.
Ma megosztom veletek néhány kedvenc ételképemet, és egy szórakoztató anekdotát, amivel kiegészíthető. Végül is mit ér az élet dráma nélkül? 🙂
Reggeli finomság: Fafda jalebi a Somnathjiban
Gujarat az ételek szerelmeseinek menedékhelye, és az utcai ételek legjobb választékát kínálja elfogadható áron. Hétfőn késő este értünk Somnathjiba, és egy gyors darshant fogyasztottunk, majd egy csalódást keltő sült rizst tartalmazó vacsora következett (az egyetlen dolog, ami akkoriban elérhető volt). Másnap ismét elmentünk egy kora reggeli darshan-ra, és utána elkaptuk a legszebb napfelkeltét a tengerparton. Bhajanok játszottak a közelben, és a légkör pozitív volt. Lehetnek jobbak a dolgok? Úgy látszik, igen. A frissen készült fafdák szállingózó illata csiklandozta szaglóérzékeinket, és úgy fogtunk hozzá, mint a lepke a lánghoz. Ezt követően fafdák, jalebiszok, gathiyák és dhoklasok többszöri adagolása következett, amelyeket két-két csésze masala chai-vel fojtottak meg. Nyugodtan mondhatom, az étrendem tönkrement az utazás során. Amitabh Bachchan mondta “Kuch Din Gujaro Gujarat meinnek” megfelelő okokból.
Egy másik reggeli különlegesség: Fehér vaj vagy Makhan pirítós Varanasiban
Varanasi volt az első egyéni utam a Blogchatter offline találkozójára, és nagyon lelkes voltam, hogy a legtöbbet hozzam ki ebből az élményből. A Kashi Vishwanathji látogatása volt a legmagasabb a listámon, és vártam néhány csodálatos ételt és utazási emlékeket is. Aesha barátomnak köszönhetően megáldottak bennünket azzal a csodálatos lehetőséggel, hogy részt vehettünk a reggeli aarti-n. Hajnali 2-kor értünk a mandirhoz. Az aarti hajnali 2:30-kor kezdődött (amit a tömeget figyelembe véve nem lehetett észrevenni), és 4:30 után tartott. Egy csodálatos darshan után meglátogattuk a Kaal Bhairav Mandirt. Az addig szunyókáló pocakjaink hirtelen heves tiltakozásba kezdtek. A jellegzetes apró Varanasi sávokon navigálva találtunk egy nyitva tartó boltot abban az órában, ahol Makhan pirítóst szolgáltak fel, amit még soha nem kóstoltam. A ropogós pirítós a tejszínes vajjal, garma garam chaivel lekenve, olyan volt, mint egy gyönyörű dallam a számban. Gazdagan finom!
Páratlan órás vágyak: Poha a Kota állomáson
Az első alkalommal egyedül utazni (a házbeli srácok nélkül) izgalmas volt számomra és Angel számára, amikor felszálltunk az Újdelhibe tartó vonatra egy családi rendezvényre. A különleges alkalom alkalmából egy háromfogásos vacsorát csomagoltam be paneer tikkából, chhole parathe-ból, tadke wale chawalból és desszertként étcsokoládéból. Étve és jóllakottan a vonat gyengéd mozgása szinte azonnal mély álomba ringatott bennünket. Amikor azonban a vonat megállt Kota állomáson valamikor az éjszaka folyamán (3 vagy 4 óra körül), felébredtem, és azonnal megkívántam a chait. Egy elhaladó 20 éves srác egy tányér frissen készült pohát vitt az ülésére. “Kérje meg, hogy adjon hozzá extra masalát” – mondta, mire kérdőn mutattam rá. Röviden, sietve vettem egy tányért, és leültem a helyemre. A színes öntet csábítónak tűnt. Ahogy a meleg poha keveredett a hozzáadott masala-val (köszönöm, idegen) és a ropogós chana dallal, minden falatot úgy éreztem, mintha az ízek áradnának a számban. A saját édes időmbe telt, hogy befejezzem, és semmit sem mentettem Angelnek. Az anyukáknak is megengedettek némi luxus!
Nagyon sok étel jár még a fejemben. Maggi a Sonmargban, Paper dosa Chennaiban, Amritsari kulcha az Amritsarban, epres desszert a Mahabaleshwarban (ez traumatikus!) és még sok más. Ráadásul most jöttem rá, hogy amikor az ételekről és az utazásokról kezdtem írni, kirívóan figyelmen kívül hagytam a másik szerelmi chai-t, de ennek ellenére feltűnt(ek) itt. Mit szólsz hozzá, írok még egy bejegyzést, hogy még több étel- és utazási történetet osszam meg veled? Addig is, kérlek, mondd el, hogy tetszett-e ez a bejegyzés, és oszd meg velem a kedvenceidet. 🙂
Ez a blogbejegyzés a „Blogaberry Dazzle” része, amelynek házigazdája Cindy D’Silva és Noor Anand Chawla Dr. Preeti Chauhannal együttműködve.
Ez a bejegyzés a Blogchatter Blog Hop része
© Ez az oldal A Vibrant Palette Varsha Bagadia tulajdona. Szigorúan tilos a jelen anyag jogosulatlan felhasználása és/vagy sokszorosítása az oldal szerzőjének és/vagy tulajdonosának kifejezett és írásos engedélye nélkül. Szemelvények és linkek használhatók, feltéve, hogy teljes és egyértelmű elismerést adnak Varsha Bagadiának és A Vibrant Palette-nek, az eredeti tartalom megfelelő és konkrét irányításával.
