Magasra rakott dobozok, szorosan megpakolt élet,
Újságfehérbe csomagolt emlékek.
A visszhangok elhalnak az üres teremben,
Ahogy a tegnapok árnyai finoman lehullanak.
Az ajtó nyikorogva kinyílik egy ismeretlen világ felé,
Új utcák vándorolni, magok elvetni.
Megosztott szív, de tele reménnyel,
Tanulás a változással, hogyan kell megbirkózni.
A függönyök ott lengenek, ahol egykor az álmok nőttek,
Most alig várja, hogy virágozzon egy vadonatúj helyen.
Falak várják nevetésünket és művészetünket,
Minden sarok, egy hely az újrakezdéshez.
A régi szomszédok halkan búcsút intenek,
Ugyanaz a hatalmas égbolt alatt.
De új arcok, melegek és kedvesek,
Hozz ígéretet a még megtalálandó kincsekről.
Minden lépésnél egy csendes ima,
Hogy megmaradjon a szerelem, és megosszák a gyökereket.
Mert a házak nem kőből vagy kupolából épülnek,
De olyan szívekkel, amelyek otthonná teszik a házat.
Miközben merészen nekivágunk ennek az új kalandnak,
Szívünk hevesen dobog, lelkünk kibontakozik.
Kergetjük a napot, táncolunk az esőben,
És legyen újra édes otthonunk ez az új ház!
Gyűjtsünk emlékeket, mulassunk egy kicsit,
Ebben az új fejezetben utunk még csak most kezdődött!
Köszönöm, hogy elolvastad,
© Anjali Sharma, Az érem pozitív oldala
